Hívás most!

AZ AMERIKAI VERSENYEKRŐL RÖVIDEN

Aki olyan sok versenyen vesz részt és bizonyít, mint Koppányi Emese, az újabb és újabb versenyeket, egyre nagyobb kihívásokat keres. Néhány éve már nem csak az európai versenypástokon, hanem Amerikában is több helyszínen rendszeres résztvevőnek számít. 

SONY DSC

Emese Jewell Cunninghammel, a Nailpro versenyek igazgatójával

– Már nem először indultál az ISSE Long Beach versenyen. Hogy találtál rá? Miben más ez, mint a hazai versenyek?

– Nem, valóban nem most indultam először, gyakorlatilag 2011 óta minden évben ott vagyok, tehát ez volt az ötödik alkalom. Az interneten találtam a versenyt, ami az amerikai Nailpro Cup második állomása. A versenyen minden évben van valami újítás. Tavaly a “3 az egyben” versenyszám (ezt megtartották idén is), idén pedig az “on my own”.
A 3 az egyben versenyen az egyik kézre klasszikus épített versenykörmöt kell készíteni , a másikra pedig tipeset, mindkét kézen 1-1 körmöt kell pirosra lakkozni. A verseny idő 2,5 óra, ami azért nehéz, mert két tökéletesre készített kezet kell elkészíteni természetesen beépített holdakkal, teljesen egyformára, hiszen ez a harmadik része a versenynek.

– Mit kell tudni erről a versenyről? Mi az érdekessége?

– Hirdetnek első 3 helyezést mindhárom kategóriában. Idén 2. lettem a tipes versenyen és 4. az egyformaságban.
Az idei újdonság az on my own versenyszám volt, ahol saját magunknak kellett egy kézre szalon stílusú francia körmöt építeni 90 perc alatt. Itt sajnos nem jutottam be az első 10-be, a bejutottak 90%-a japán lány volt 16-17 mm-es természetes körömágyakkal, az enyém kb. 12mm.

Épített köröm verseny kategóriában is 2. helyezést értem el. Ez a verseny abban volt más, hogy ezt a szett körmöt a szalonban készítettem el, majd Dala Gábor csodás képeket csinált róla, természetesen abszolút fotoshop mentesen, és az elkészült fotókat kellett elküldeni. Ennek a versenynek is Long Beachen volt az eredményhirdetése.
Az, hogy nem jutottam be a TOP10-be, az azt jelenti, hogy az amerikai versenyeken ha 10-nél több induló van, akkor csinálnak egy előválogatást és kiválasztják a 10 legjobbat és csak azokat zsűrizik le. Ez minden verseny összes kategóriájára vonatkozik. Ebben a számban 22-en indultunk…

– Rengeteg verseny és trófea van már mögötted. Milyen kihívások vannak számodra még egy versenyen?

– Minden verseny más és más. Vannak könnyebb versenyek, ahol nem indulunk sokan és nehezebbek, ahol sokan vagyunk és a színvonal is nagyon magas, ezek közé tartozik Long Beach és Las Vegas is. A cél mindig a top 3, de ez sok mindentől függ, természetesen tőlem a legjobban, hogy mennyire tudtam felkészülni és hogy milyen napom van. A másik legfontosabb tényező a modell, akit igyekszem mindig én vinni és ugyanazt, mert őt ismerem a legjobban.  Valamint mindig vannak olyan helyzetek amire esetleg nem számítottam és akkor ott kell rögtönözni. Idén például rettenetesen hideg volt a teremben, ami eddig nem volt megszokott Long Beachen.
– Milyen céljaid vannak még, amiket meg szeretnél valósítani?
– Szeretnèk még több amerikai versenyen jól szerepelni, hiszen ott szeretek a legjobban indulni, azok a versenyszámok vannak a legjobban rám szabva. Idén lesz októberben az utolsó Európa Bajnokságom, jó lenne egy arannyal zárni ezt a szakaszát a versenyzéseimnek.

– Milyen jó tanácsokkal látnád el azokat a körmösöket, akiknek a te szakmai pályád a követendő példa?
– A legfontosabb a szakmai alázat, és hogy soha ne add fel az álmaid. Nem minden verseny sikerül úgy ahogy szeretnénk, de ilyenkor nem másban kell keresni a hibát, hanem el kell fogadnunk az eredményt, persze ez nem mindig könnyű, mert sokkal egyszerűbb megmagyarázni, hogy miért nem sikerült. Nem az a megoldás, hogy nem megyünk oda legközelebb, hanem hogy megrázzuk magunkat, még keményebben tréningezünk és újból odaállunk megmutatni a tudásunkat. Persze van olyan is, amikor tényleg nem korrekt a végeredmény, de akkor is el kell fogadnunk, mert utólag reklamálni nem lehet…

SONY DSC

3in1 –  a baloldali kéz ( a jobb keze ) tipes, ami 2. helyezett lett

Csak egy rövid sztori: tavaly Vegasban nem kerültem dobogóra, mert mint kiderült, az eredményhirdetés után levontak a modellemtől 5 pontot, mert állítólag piszkálta zsűrizés előtt a kezét. Ő azt mondja, hogy nem, a floor judge azt mondta, hogy igen. Ha nincs ez, akkor 3. lettem volna…

Szöveg: Lőczi Anett